Visszaszámlálás indul...

Egy hónap....Egy hónap és utazom. Ez jár már a fejemben jó ideje és egyre csak rövidül a határidő.
Lezárul egy időszak, 8 év gyerekezés, hogy teljes körű anyuka vagyok, ideje visszatérni a munkához is. Sajnos a lakáshitelünk nem teszi lehetővé, hogy itthon vállajak munkát, kicsit messzebb kell mennem....úgy 500 km-re.
Rengeteget agyaltam, mi lenne jó, nekik, nekem, mindenkinek, de 160 ezres hitelnél csak a külföld maradt, vagy mehetünk a híd alá, de így szó szerint. Nem igazán kedvesek a bankok, ha tartozásról van szó, és mivel van, tehát azt kell néznem, mi jó a gyerekeknek. Sosem adtam fel dolgokat, most sem fogom, anyatigrisként megoldásokon törtem a fejem, és ez lett a legjobb.
A határ mellett Ausztriában esélyem sem volt találni, mert ha véletlenül is visszajeleztek, később kaptam az emailt, hogy bocsi, de betöltötték....Így hát messzebbre mentem, ahol aztán már több ajánlatom is lett, és kiválasztottam belső megérzésre a legjobbat.:)
Mühlbach. Tudom, nincs közel, Salzburghoz persze igen, ráadásul fenn leszek 2000 m-en, ahol már a madár is ritkán jár. Nagyon kedves fiatal főnöknőm lesz, aki már most aggódik, minden rendben fog-e menni. Azért ez is ritka, hogy így törődnek valakivel, akit még csak most fognak alkalmazni és egyszer láttak.
Egy hónap. Ennyi időm van még a gyerekeimmel lenni, aztán már csak 3 hetente láthatnak 3 napra. Igaz, hogy csak 3 hónapos a nyári szezon arra felé, de szobalányként szerintem ennyi egyenlőre elég is lesz, aztán a tél majd eldől. 8 éve nem beszéltem németül, tehát a felszolgáló állást be sem mertem vállalni, majd most belejövök a nyelvhasználatba és jövőre már csinálhatok mást.

A kicsik miatt persze már most rosszul érzem magam. Sokszor meg is kapom, hogy milyen anyuka az, aki elhagyja a gyerekeit, de könyörgöm, csak legyenek egy kicsikét az én helyzetemben és máris máshogy látnák a dolgokat. Nem önként és dalolva választottam, de mégis választanom kellett, és azt nézni mi a jó nekik. Persze az első időszakot biztos sok bőgés kíséri majd, de hála a modern technikának, lesz internetem, és beszélhetek velük napi szinten. Aztán majd szép lassan kialakulnak a dolgok. Én pozitívan látom a dolgokat, tehát minden rendbe jön. Addig pedig élvezem a gyerekekkel eltöltött összes időt, hogy ha már kinn leszek, legyen mire emlékeznem, ha nagyon hiányoznak...