Mézeskalács házikó- a Vasorrú bába háza.

Első Advent vasárnapja van. Végre díszíthetem a lakást, készülődhetek, kicsit visszamegyek gyerekbe. Mézeskalács házikót terveztem mára, úgyhogy kora reggel nekiláttam legyúrni a tészta adagomat.
Olvastam valahol:

Három esetben javasolom csupán, hogy nekiállj a mézeskalácsház készítésének:
1. Ha rohadtul türelmes vagy.
2. Ha valakit nagyon szeretsz.
3. E kettő kombinációja.
Különben felejtsd el, mert szinte látom magam előtt, amint elszakad a cérna és sűrű káromkodások közepette hajítod ki jobb sorsra érdemes, félkész művedet a tizedikről, hogy utána büszkén hátradőlve annyit mondj csupán: mert igenis megérdemelte!

Ez így is van! Mivel elég türelmes vagyok, jól indult minden, már jó előre kivágtam a sablonokat papírból, ki is próbáltam, hogy képes leszek-e belőle házikót kihozni.
A neten bóklászva több helyen is láttam, hogy cukrot tettek az ablak helyére, amitől színezett üveg hatást értek el. Sajnos nem volt kemény töltetlen cukrom, az lett volna a tökéletes, így gumicukorral próbálkoztam. Viktor fiam segített felvágni apró darabokra a gumicukrot, ami azért nem kis feladat volt neki.
Amikor megsültek a ház részek, betettem a gumicukrot az ablakokba, majd vissza a sütőbe amíg fel nem olvadt a gumicukor. Aztán vártam, hogy kihűljön. Hát itt azért leizzadtam kissé, mert nem igazán akarta elereszteni a tepsit....:)
Az összeillesztés megint kemény munka, hiszen olvasztott cukorral nehéz dolgozni, pláne mert forró is, bibis is lettem pár helyen, de megérte.
A világítást a családfőre bíztam, nem véletlenül villanyszerelő, és összedobott nekem egy ledes lámpát elemekre kötve. Addig biztos világítani fog, amíg a ház tart.