Összes oldalmegjelenítés

2013. november 11., hétfő

Kleopátra hadművelet


Folytatva a szépítészetet, az arcradírozás után jöhet egy jó kis arcpakolás. Most, hogy eljöttek a hideg idők, az arcom is kezd száraz lenni, ezért körül néztem otthon, mit tudnék felkenni, ami csodákat is művel. Sütőtök, banán, és egy kis méz keveréke lett a nyerő. 15 percig hagyjuk fenn, majd langyos vízzel mossuk le. Utána hideg vízzel, hogy a pórusok bezáródjanak. Ha valakinek érzékeny a bőre, akkor ne rögtön indulás előtt tegye fel, mert kipirosodhat a méztől, kell neki egy kis idő, amíg megnyugszik a bőr.
A maradék kencét pedig meg is ehetjük, ez benne a bónusz, tehát külső-belső ápolás kipipálva!:)
Kislányom, amikor meglátott arcpakolásban, megkérdezte: -Anya, valami baj van? Olyan fura a fejed.:) Mondtam neki, nincs, így leszek szép. Erre. -Hát akkor gyorsan mosd le, mert nekem úgy tetszel, ahogy vagy!:)


Hajunknak is szüksége van kényeztetésre. Éppen ezért továbbra is a méznél maradtam, és hajmosás után felvittem a hajamra. Betekertem fóliával, törölközővel negyed órára. Lemosás után gyönyörű puha és fényes lett. Legközelebb megpróbálom a sör és méz variációt is. Nem kell félni, mert nem lesz sörszagú a hajunk lemosás után, csak fényes. Csak Apa elől kell eldugni, mert tuti pazarlásnak tartaná.:)



2013. november 10., vasárnap

ÖKO-anyu

Úgy döntöttem, ma ÖKO napot tartok, igaz, már egy ideje, kezdem lecserélgetni a vegyszereket itthon a házi praktikákkal. Tiszta boszorkánykonyha. De élvezem, főleg, ha sikerélményben is van részem.

A drága tisztítószerek elmehetnek a sunyiba, marad az ecet. Ragyog tőle a fürdő, a wc, és tényleg a töredéke annak, amit eddig kidobtam mindenféle takarítószerekre, pláne, hogy nem is mindig volt látványos a hatása. Akkor meg kész pénzkidobás.

A másik a mosás. Az öblítőt már teljesen elhagytam. Helyette 10 %-os ecetet teszek az öblítős tartályba, még higítani sem kell, mert úgyis összekeveredik az öblítésre szánt vízzel a gépben. Egyáltalán nem lesz ecetes illata, finom illatos marad. A színes ruhák pedig szép élénk színűek maradnak. Ja, és mellékesen, a mosógépet is karban tartom így.

Megtaláltam pár fehér pólóját a férjemnek a szekrény legalján, ami állásában is besárgul sajna egy idő után. Utána néztem, mit tehetnék értük. Beáztattam őket éjszakára ecetes vízbe, majd másnap mosás előtt fél órára szódabikarbónás vízbe raktam át a ruhákat, majd a gépbe. Az eredmény csodálatos volt. Fehér lett minden, sehol egy sárga folt, a fehér zoknik vakítanak. Most már nyugodt szívvel adom a fiamnak, a sportcipőjéből ha ki is mászik, már nem kapok idegbajt.

Itt az este, folytatom a boszorkánykonyhát...
Saját kényeztetésemre ma bőrradírt készítettem és ki is próbáltam. A bőröm csodálatosan puha,selymes, üde lett.
Méz, cukor és egy kis tej keverékét vittem fel először az arcomra vizes kézzel, majd az egész testemre.  Illatozom, mint egy mézeskalács, és imádom, hogy puha lett a bőröm, a sarkamon pedig ami eddig volt bőrkeményedés, eltűnt. A könyök részre is jobb kicsit többet felvinni, a hatás nem marad el. Próbáljátok ki, többet ér, mint bármely bolti kence.
Nemhiába, Kleopátra tudta, mitől legyen egy nő, NŐ!





2013. október 29., kedd

Gyors meglepi linzer

Most, hogy itt az őszi szünet, gyermekeim egyfolytában éhesek. Nem is értem. Ahány gyerek, annyi kívánság, de a süti az mindig jöhet, bármilyen is van.
Tehát nekiláttam az életmentő linzeremnek, krémem még maradt a hétvégi zala kockából, csoki-vanilia, előkotortam a mélyhűtőből a gesztenyemasszámat is, amit jó Anyukám gyártott le nekem. Tehát töltelék van bőven, jöhet a tészta.
Nem ördöngősség, csak egy mini adagnak, ami nem szárad ránk:

20 dkg margarin, 30 dkg liszt, 1 tojás, 10 dkg porcukor. A margarint összemorzsoljuk a liszttel, majd jöhet bele a cukor és a tojás. Összegyúrjuk, pihi a hűtőben, kb. fél óra. Ezután kinyújtjuk.


Ezt a multifunkciós kiszúrós, összehajtós micsodát nemrég kaptam. Nagyon praktikus. A kinyújtott tésztát előbb az aljával kiszaggatjuk, majd a kapott köröket rátesszük, megkenjük a kívánt töltelékkel, de ne túl sokkal, mert ha összezárjuk, a maradék kijön. Összecsukjuk és mehet a kivajazott, lisztezett tepsire. Aki szeretné, megkenheti a tetejét tojássárgával.
Ilyen szépségek lesznek belőle 175 fokon, kb. 12 percig. Meglepetés süti, mert nem látni, mivel töltöttük is meg, ha jól összezártuk.:) A gyerekek is boldogok, mert kaland rátalálni arra, amelyik a másiknál is épp van. Mert ugye mindig ugyanaz kellene.....

Őszi szünet, avagy muszáj, hogy zombi-anyuk legyünk?!

Amikor egyre közeledik a SZÜNET az iskolában-oviban, kezdünk rettegni a gyermekeinktől. Nem kell megjátszani senkinek az ellenkezőjét, mert tényleg így van. Jó előre ki kell találni, vajon mitől érzik majd a rosszcsontok jól magukat, nem fetrengve a tévé előtt, vagy kockulva a számítógép mellett.
A menüt is jó előre ki kell találnom, ugyanis ovis kisfiam már egy éve "majdnemvega". Egyedül a Füstli virslit hajlandó megenni, semmi más húsfélét, a tésztát is csak simán, de a sajtos pizzát, amit én készítek, az jöhetne minden nap. Az oviban már megszokták a stílusát, és szerencse nem is erőltetik belé, hogy mosteztcsakazértismegeszed, mint sok helyen hallom.

Tökfaragás kipipálva. Tudom, hogy nálunk nincs Halloween, de a gyerekért mindent. Nekik ez nagy kaland. Nagyfiam meg is jegyezte, kár, hogy nálunk nincs ilyen ünnep. Mehetnének jelmezben édességet gyűjteni és ijesztegetni. Na, az tuti tetszene mindenkinek!:)



Faleveleket is gyűjtünk ilyenkor, szépen lepréselem, mert nem lehet tudni, mikor kapják meg házi feladatban a suliban is. A nagyobbak most használták fel az évvégi Zalakarosi fürdőbelépőjüket, tehát ez is kipipálva.

Kislányomat lekötni már csakis csajos dolgokkal lehet. Igazi kislány. Mai program, anya-lánya manikür.

Volt már, hogy elbóbiskoltam délután, addig a drága lányom csinált nekem egy csodás sminket. Nem is vettem észre, tettem-vettem a lakásban, majd csengettek. Kinyitottam az ajtót, rámosolyogtam a látogatónkra, aki először rám, majd az emeletre nézett, hogy jó helyen jár-e, majd vissza. Aztán nagy röhögés. Hát én is ledermedtem, amikor belenéztem a tükörbe...Még jó, hogy az utcára nem így mentem le.:)

  De ezért is imádjuk őket, mert utánozni szeretnének, felnéznek ránk, olyanok szeretnének lenni, mint mi. Kisfiamnak pedig én vagyok a szívkirálynője, akit a lovag kiment és feleségül vesz!:)....és ez így van jól!:) 











2013. május 26., vasárnap

Köszönet!

Több, mint 2000 olvasó!!!!! Ez igen, köszönöm nektek és továbbra is jó olvasgatást!:)

2013. május 25., szombat

Gyereknapra meglepi!!!!!


Tudod anya miért jó
kisgyereknek lenni?
apró virágokból
gyöngykoszorút fonni

pillangót a réten
szemünkkel követni
hullámok táncával a
folyókon lebegni

apró tenyeremmel
biztos kezet fogni
puha lágy öledbe
néha beleülni

hallgatni a mesét
ajkadról zenélnek
csodás képet adnak
édes csemetédnek.

Juhász Szilvia
Tudod Anya


Akkor jöjjön a meglepi egy nagyon kedves Barátosnőmnek! Puszi!!!!!!!





Mikor megkért rá, hogy fotózzam le a kicsiket, nagy örömmel mentem, mert ikrekkel még nem volt dolgom. A képek magukért beszélnek, milyen édes kis család is az övüké. A kicsik már nagyobbacskák, de ezek a pillanatok örökre megmaradnak.:)




Gyereknap!

Holnap gyereknap!!!!!

Május utolsó vasárnapján ünnepeljük a gyermekeket, amikor sok család színes programokra viszi a kicsiket, sőt valaki még ajándékot is kap.
Azonban a gyermeknap eredetét csak kevesen ismerik.

1923-ban Mustafa Kemal Atatürk, a későbbi Török Köztársaság alapítója, a térségben dúló függetlenségi háború idején április 23-át a nemzeti függetlenség napjának, és egyben gyermeknapnak nyilvánította. Miután az 1922 novemberében megalakult Török Nemzeti országgyűlés eltörölte a szultanátust, az elnök ezt a napot azért emelte ünneppé, hogy hangsúlyozza, ők az újdonsült török nemzet jövője.

Április 23-ának jelentősége az volt, hogy a nemzetközi közösség is felismerte a gyermekek ügyének fontosságát. Az UNICEF a mai napig április 23-át tartja nemzetközi gyereknapnak. Az 1925.ös svájci Gyermekjóléti Konferencia végül június 1-ét hirdette ki a legkisebbek ünnepéül, és a világ legtöbb országában ekkor is tartják.

Magyarországon 1930-ban nem is csak egy nap, hanem egy teljes hét volt a kicsiké, amelynek megtartása azonban a második világháború kezdetével elmaradt. 1950-től ünnepeljük ismét, de azóta már május utolsó vasárnapján.

Ezen a napon bármilyen programot, ha az idő engedi, szabadtéri programot csinálhatunk a csöppségeknek, az a fontos, hogy együtt legyen a család.

Gyereknap eredete

A Nemzetközi Gyermeknapot a világ több országában ünneplik. Hasonló rendezvényeket már a II. Világháború előtt is rendeztek: ilyen volt a gyermekhét, amelyet először 1931 májusában tartottak meg, elsősorban jótékonysági céllal. 1950-ben a Demokratikus Nőszövetség tett javaslatot ismét a gyermekek megünneplésére, a cél ekkor is az elmaradott, háború sújtotta országok gyermekeinek megsegítését szolgáló akciók szervezése volt.

2013. május 17., péntek

Motorbaleset és sürgősségi...

Már sokszor elhatároztam, hogy kiiktatom a lakásból a gyermekjárműveket, motor, bicikli...utóbbi már elkerült a Mamáékhoz, de a kismotorok még várakoznak. A sorsuk ezek után megpecsételődött...

Este van, 8 óra. Ilyenkor már a rendes gyerekek álmosak lesznek, isznak, pisilnek és mennek aludni. Na, ez nálunk nem így van, a mi gyerekeink ilyenkor még pörögnek egyet, mielőtt beálmosodnának. Réka lányom elővette a motorját, és rótta a köröket az étkezőasztal körül, Atika pedig rohangált utána indiánüvöltéssel: - Én vagyok a rendőrbácsi, rohanj, Réka, elkaplak! Na, a nagy rohanás eredménye lett a pofáraesés. De szó szerint, szegényem felbukott. Nem először fordult elő, és mivel lassan már 3 éves lesz, nem igazán gondoltam, hogy baja lesz, már beleedződött a fiúk mellett. Hát lett. Nem nagy dolog így utólag, de én azért bementem vele a sürgősségire. Az álla repedt fel, és nem igazán tetszett, hogy úgy szétnyílt. Lefertőtlenítették, összeragasztották, most egy nagy kötés van szegény állán, de nagyon hősiesen tűrte, hogy matat rajta a doktorbácsi. Néha ugyan rákérdezett, hogy készen van-e már, de azt is nagyon édesen. Elolvadtak ott is tőle.
Keresztapu végig velünk volt, és vidáman gyalogoltak ki kézenfogva, amikor végre kijutottunk, mert még a röntgent meg kellett várni. De szerencsére megúsztuk ezzel a kis sérüléssel. Tehát a motor megy, Réka pedig bekerült az első sürgősségi látogatásom faliújság falára.

Amikor hazaértünk még ébren vártak a tesók, és nagy öleléssel üdvözölték, igazi kis hős katonaként, Atika pedig csak kérdezgette: -Réka, ugye jól vagy? Semmi bajod? Mert én aggódtam ám!:)

2013. május 9., csütörtök

Réges-régen.....(Gyerekszáj)

Egyik este fényképeket nézegettünk a gyerekekkel. Előkerültek a gyermekkori képeim is, időszámítás előttről, amikor is óvodás kisfiam rákérdezett egy fekete-fehér fotó láttán:
- Anyucikám, amikor te kicsi voltál még nem voltak színek?:))))))))

Ami tény, az tény...:)

Kicsikkel épp állatos mesét néztünk délután, amikor óvodás kisfiam megszólalt:
- Anyucikám, én vagyok a kisboci!!!!!
Nagyot mosolyogtam rajta...
- Te pedig, mert már elég öreg vagy hozzá,  lehetsz egy nagy tehén!
Nos, itt már a szék mellé ültem...:))))))))