Este van, 8 óra. Ilyenkor már a rendes gyerekek álmosak lesznek, isznak, pisilnek és mennek aludni. Na, ez nálunk nem így van, a mi gyerekeink ilyenkor még pörögnek egyet, mielőtt beálmosodnának. Réka lányom elővette a motorját, és rótta a köröket az étkezőasztal körül, Atika pedig rohangált utána indiánüvöltéssel: - Én vagyok a rendőrbácsi, rohanj, Réka, elkaplak! Na, a nagy rohanás eredménye lett a pofáraesés. De szó szerint, szegényem felbukott. Nem először fordult elő, és mivel lassan már 3 éves lesz, nem igazán gondoltam, hogy baja lesz, már beleedződött a fiúk mellett. Hát lett. Nem nagy dolog így utólag, de én azért bementem vele a sürgősségire. Az álla repedt fel, és nem igazán tetszett, hogy úgy szétnyílt. Lefertőtlenítették, összeragasztották, most egy nagy kötés van szegény állán, de nagyon hősiesen tűrte, hogy matat rajta a doktorbácsi. Néha ugyan rákérdezett, hogy készen van-e már, de azt is nagyon édesen. Elolvadtak ott is tőle.
Keresztapu végig velünk volt, és vidáman gyalogoltak ki kézenfogva, amikor végre kijutottunk, mert még a röntgent meg kellett várni. De szerencsére megúsztuk ezzel a kis sérüléssel. Tehát a motor megy, Réka pedig bekerült az első sürgősségi látogatásom faliújság falára.
Amikor hazaértünk még ébren vártak a tesók, és nagy öleléssel üdvözölték, igazi kis hős katonaként, Atika pedig csak kérdezgette: -Réka, ugye jól vagy? Semmi bajod? Mert én aggódtam ám!:)
Édesek...
VálaszTörlés